Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Radnóti

2008.06.03

Első ecloga (1938), Harmadik ecloga (1941), Tétova óda (1943), Hetedik ecloga (1944), Nem tudhatom (1944), Erőltetett menet (1944)

 

-          körülmények: numerus clausus (1920), zsidótörvények (1938, ’41); házasság Gyarmathi Fannival (1935); munkaszolgálatok (1940, ’43, ’44 à Szerbia, Lager Heidenau, 1944. nov. 9-én itt hal meg)

-          1946. à exhumálás à „bori notesz”

-          8 ecloga (~ pásztorköltemény; Theokritos à bukolikus költemények)

-          klasszicizálódás, újklasszicizmus à visszatérés a szabályos formákhoz

-          állandó ellentét a vh. alatti verseiben: szigorú formába önt olyasmit, ami ki akar törni a versből, pl. a Hetedik eclogában: „Búvó otthoni táj! Ó, megvan-e még az az otthon?/ Bomba sem érte talán? s van, mint amikor bevonultunk?/ És aki jobbra nyöszörg, aki balra hever, hazatér-e?/ Mondd, van-e ott haza még, ahol értik e hexametert is?à szigorú keretek közt fogalmazza meg félelmeit, vágyait; ugyanez a téma felmerül az Erőltetett menetben is: „Ó, hogyha hinni tudnám: nemcsak szivemben hordom/ mindazt, mit érdemes még, s van visszatérni otthon;/ ha volna még! (…)

-          gyengéd érzelmek (szerelem, hazaszeretet) megjelenése a kint dúló borzalmak ellenére is à Fanni és a „haza” képviseli „mindazt, mit érdemes még”, a költő hozzájuk menekül a láger valóságából, náluk próbálja feledni, hogy a világ, amelybe visszakívánkozik, valójában kitaszítja őt

-          kétségbeesés a szabályos sorok mögött (pl. a Harmadik eclogában: „Pásztori Múzsa, segíts! úgy halnak e korban a költők.../ csak ránkomlik az ég, nem jelzi halom porainkat,/ sem nemesívű szép, görög urna nem őrzi; de egy-két/ versünk hogyha marad... szerelemről írhatok én még?/ Csillog a teste felém, ó pásztori Múzsa, segíts hát!”)

-          harmónia, nyugalom + lázadás keveréke süt minden versből

-          a reménység egészen a Razglednicák megírásáig megjelenik minden versében (pl. az Erőltetett menetben: „de hisz lehet talán még! a hold ma oly kerek!/ Ne menj tovább, barátom, kiálts rám! s fölkelek!”; vagy a Hetedik eclogában: „jóhírt vár, szép asszonyi szót, szabad emberi sorsot,/ s várja a véget, a sűrü homályba bukót, a csodákat.”; vagy a Nem tudhatomban: „és csecsszopók, akikben megnő az értelem,/ világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,/ míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,/ s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.”; vagy a Tétova ódában: „S talán lesz még időm,/ hogy elmondjam milyen, mikor jöttödre vár.” stb.)

    

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.